KezdőlapPályázatGalériaKapcsolatX

gk-palyazat.jpg


SAJTÓKÖZLEMÉNY

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PUTNOKON

Az önkormányzat a TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00019 kódjelű, Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Putnokon nevű pályázatból kívánja megoldani a város kerékpárút hálózatának kiépítését és nyitását Dubicsány felé, fedett kerékpártárolók építését és buszöblök kialakítását. A beruházás 666,26 millió forint európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A 26. sz. főútvonal mentén Putnok belvárosa felől Serényfalva illetve Dubicsány irányába kerékpáros út kialakítása a projekt egyik részcélja. Részben belterületi lakóterületek és külterületi gazdasági területek között jönne létre kerékpáros barát összeköttetés. Ehhez kapcsolódva szemléletformáló kampányt megvalósítanak meg, hogy azok figyelmét is felhívjuk erre a környezetbarát és egészségesebb közlekedési formára akik nem így közlekednek. A másik részcél a Miskolc felől érkező 26. sz. főútvonal mellé Gömör Kapu építése pihenővel és parkolóval. A zöldmezőn kiépül az úthálózat is, így a város önkormányzata teljes infrastruktúrával várja a befektetni szándékozó vállalkozókat. A cégek megjelenése tovább javít majd a foglalkoztatási statisztikán és élhetőbbé teszi a térséget, javítja a megtartó erőt. A kerékpárúton minden fontos helyi intézmény, objektum elérhető lesz, annak kiépítésével pedig ugrásszerűen javul a közlekedésbiztonság.


További információ kérhető:

Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft.
Telefon: +36 48 57 1132
elektronikus postacím: titkarsag@nybtf.hu
www.nybtf.hu


Sajtóközlemény letöltése